2017. jan 13.

2017.01.13.péntek

írta: Dragon015
2017.01.13.péntek

 

Az unokatesóm, Kim év elején mesélte, hogy tetszik neki egy fiú, Leon. Most meg elkezdett neki egy másik srác tetszeni, Julian, és nem tudta, hogy ilyenkor most mégis a kettő közül melyik... Végül Julian mellett döntött, jól, mert Leon egy átlagos nagymenő, akinek naponta vallanak szerelmet, Julian pedig egy introvertáltabb, kedves kissrác. Kim egyébként 12 éves, tehát annyira már nem kicsi, sőt, nálam felnőttesebb is.

Tegnap esett a hó, aminek nagyon örültem. :) Suliba menet Missandeijel hógolyóztunk, és amikor beértünk, át kellett vennem a tesicipőmet, mert az utcai telement hóval.

Suli után maradtunk páran, mert közmunkázni járunk, hogy 12.-re meglegyen az 50 óra. Brannel és Tristane-nel tanultunk bioszra az üres órákban.

Közmunkán mi időseket tanítunk számítógép-használatra. Brannel szoktunk egy nénivel lenni, aki most késett, és addig beosztottak egy másikhoz, aki Facebook-fiókot csináltatott velem álnéven, hogy tudjon politizálni... Végül Tristane-t odaküldte hozzám Bran, hogy megérkezett Julika néni, és mehetek át oda. Tristane-nek nem volt dolga, ezért lepasszoltam neki a munkát. Julika nénivel sokkal kellemesebb volt a munka. Ide kapcsolódik egy kicsit gáz, kicsit vicces sztori is... Szóval, Julika néni azt szerette volna, hogy a laptopján be tudja állítani a hangot. Ehhez kellettek zeneszámok, és az első, ami az eszembe jutott, az a Nirvanától volt a Lithium. Az még nem volt olyan vészes, de aztán valahogyan átléptetődött a Heart-shaped Box videoklipes változatához, ami eléggé kigúnyolja a vallást, és kiderült, hogy Julika néni vallásos... Persze, én is vallásos vagyok, és ezért nem nézem a videoklipeket, mert azok sokszor a vallást átértelmezve a világvégére utalnak. Na mindegy, Julika néni felháborodott, hogy milyen videók vannak a Youtube-on (azt hitte, hogy csak egy random videó), Bran meg fuldoklott az elfojtott nevetéstől. De egyébként Julika néni nagyon kedves.

6-kor lett vége, és Brannel meg Tristane-nel indultunk el utolsónak, mivel mindig lemaradunk a többiektől, Joffrey miatt, mert ő az osztály nagymenője, és nem bírjuk. Brienne is velünk jönne elvileg, csak ő hamarabb indul, mert messze lakik.

A fiúkkal elkezdtük kifejtegetni, hogy ha minden 10. ember nem létezne, akkor a mi osztályunkból ki legyen a három gyerek, aki "nincs"(kedves és aranyos dolog ilyenekről csevegni...). Igazából csak kettőt tudtam megnevezni, ahogy ők is, de persze mindegyikünknek egyeztek... Loras és Joffrey, akik közmunkán nem csinálnak semmit, csak csajoznak (Amúgy Joffreynek van egy barátnője is, Margaery, aki erről nem tud, és Bran szerelmes volt abban a lányba, Tristane-nek meg elvileg szintén tetszett, de ezt nekem nem mondta el, mert valszeg azt hiszi, hogy piszkálnám vele, mert elég sokat szívatjuk egymást. Nymeria viszont kiszedte belőle.).

Szóval ilyen volt a tegnapi napom.

Ma meg a biosz szövettan tz-n kívül semmi se történt.

Gyorsan még összefoglalok pár dolgot, ami az elmúlt 1-2 hétben történt. 

A múlt heti közmunka után Tristane a nagymenőkkel elhúzott. Bran pedig elindult a suliban a hosszabb úton, a másik lépcső felé, mert Joffreyék idegesítőek voltak.Tök normálisan beszélgettünk, aztán kissé fura lett a társalgás, mert azt kérdezte, hogy csókolóztam-e már. Mondtam, hogy nem és ilyenek, de tovább firtatta ezt a témát, és a lépcsőházban hirtelen megállt és megfogta a karomat, és tovább beszélt... Aztán úgy 1-2 perc után szóltam neki, hogy félek a sötétben és menjünk már (ürügy volt, mert csak egy kicsit félek)... Aztán elmesélte, hogy egyszer tavaly Cersei elvileg azt mondta, hogy szerelmes vagyok belé... Tisztáztam, hogy a csaj hazudhatott akkor. Aztán másnap beszéltem Cerseivel, és elvileg ő nem mondott semmi ilyet... Bár Cersei szokott hazudni, de ez a dolog most akkor is fura volt. De most már nincs semmi gond, elsimult minden, szinte már el is felejtettem az egészet.

A bátyámmal szakított a barátnője, amit nagyon sajnálok, mert a tesóm 21 éves, és  ez előtt utoljára 14 éves korában volt barátnője, aztán gimiben két próbálkozása esett még lányokkal, de az nem jött össze neki, 19 éves korában meg volt egy bulizós korszaka, ahol néha lesmárolt lányokat. Szóval a tesóm alapból elég finnyás ilyen ügyekben, főleg 19 éves kora óta...

Más nem nagyon jut az eszembe, és mennem kéne rendet rakni...

 

 

 

Szólj hozzá